A többfunkciós gőztisztító: megéri megvenni?

A többfunkciós gőztisztító az egyik legsokoldalúbban használható eszköz a gőztisztító készülékek között. Talán ennek is köszönheti népszerűségét. Most nézzük meg mit érdemes tudni erről a berendezésről!

Mi az a többfunkciós gőztisztító?

Ez egy függőleges berendezés, aminek az egyik végén van a fogantyú és a másik végén, pedig a gőzfelmosó padlótisztító részét láthatod. Középen helyezkedik el a gőz képződését elősegítő műszaki rész, valamint a víztartály.

Ez annyiban különbözik a gőzfelmosótól, hogy ennél az eszköznél a gőz fejlesztésére szolgáló rész a víztartállyal együtt kivehető, ami így egy kézi gőztisztító készülékké alakítható át. Ehhez már rengeteg kiegészítő tartozhat, amit a géppel együtt megvehetünk.

A többfunkciós gőztisztító készülékek között is találhatunk olyat, ami porszívóval is egybe van építve. Ezek az eszközök ugyanúgy alkalmasak a kisebb részek kitakarítására, mint a nagyobb padlófelületek tisztán tartására. Hasonlít egy takarítógéphez.

Úgy kell elképzelned, hogy van egy nagy álló egység, ami leginkább egy álló porszívóra hasonlít, aminek külön van egy porszívó része és külön egy gőztisztító része. Ez utóbbi egység, viszont lecsatlakoztatható a készülékről, így külön kézi gőztisztítóként is tudod használni. A porgyűjtő tartály kapacitása általában fél liter körül van, súlya pedig 5 – 6 kg között mozog.

Létezi ebből a típusból is vezeték nélküli, azaz akkumulátoros változat. Ebben az esetben a gép 10-20 perc takarítási időt bír egy feltöltéssel.

Mik a többfunkciós gőztisztító tartozékai?

A többfunkciós gőztisztítókhoz rengeteg kiegészítő tartozik. Ez által nagyon sokféle takarítást elvégezhetünk egyetlen eszközzel.

A tartozékok között létezik ablaklehúzó, ezeket ablakok és tükrök tisztítására lehet használni, rengeteg speciális kefével találkozhatunk, amik alkalmasak a fugák kitakarítására, de bármilyen felületre alkalmazhatóak akár a fürdőszobában, akár a konyhában kell takarítanunk.

A kézi egységhez csatlakoztatható rugalmas tömlővel is el szokta látni a gyártó ezeket az eszközöket. Így a nehezebb helyek, például a mosdók egyes részei könnyebben kitakaríthatóak.

Mikroszálas törlőkendővel is fel vannak szerelve a padló könnyű tisztításához. A legtöbb gyártó 2 darab ilyen kendőt ad a géphez, ritka esetben találkozunk csak 1 darabbal, de még ritkábban lehet akár 3 darab is.

Sokfajta körkefével találkozhatunk. Ilyen lehet például a sima körkefe, ami bármelyik felülethez használható, de létezik réz szálas körkefe is, amit a strapabíróbb felületekhez terveztek. Utóbbi esetben figyelni kell arra, hogy milyen felületen használod, mivel egy gyengébb csempe, vagy érzékenyebb bútor felületét felsérti.

Találkozhatsz ívelt fúvóka résszel is, aminek a segítségével a hajlatok, például a WC pereme alatti részt is ki tudod takarítani.

Szőnyeg tisztításához viszont a felmosófejre helyezhető műanyag keretet tudsz tenni.

Mik a tulajdonságai?

Néhány fontos adat a választáshoz, tájékoztatás jelleggel:

  • Ár: 20.000 – 85.000 Ft
  • Teljesítmény: 1300 – 1700 W
  • Víztartály kapacitás: 0,3 – 0,5 l
  • Melegedési idő: 15 – 20 másodperc
  • Súly: 2,5 – 4 kg (porszívóval: 5 – 6 kg)
  • Kábel hossza: 5 – 7 m
  • Gőzáram: 23 g/perc
  • Gőznyomás: 3 bar (ezt elég kevés helyen találhatjuk meg)
  • Maximum hőmérséklet: 80 – 110 °C

Általában ezeknek az eszközöknek állítható a gőzölési fokozata. Ez azt jelenti, hogy a különböző padlótípusoknak vagy felületeknek megfelelő hőmérsékletet használhatjuk a felmosáshoz.

Rendelkeznek még vízkőmentesítő rendszerrel is, ez által meghosszabbítva a készülék élettartamát. Ezeket a rendszereket is már bármelyik gépbe megtalálhatjuk.

Extra tulajdonságok

A drágább készülékek már rendelkeznek kábelfeltekerő rendszerrel is, ez nemcsak a tárolást könnyíti meg, hanem az eszközünk használata is kényelmesebb lesz, mivel a zsinórt nem kell folyamatosan le és feltekergetnünk a takarítás során.

Az olcsóbb kategóriában is találkozunk olyan érdekességgel, mint a mosószer adagoló. Ez úgy működik, hogy külön fel lehet tölteni mosószerrel, amit a készülék a gőzhöz hozzáad. Így a makacsabb szennyeződéseket is fel tudja oldani az eszköz.

Kivehető víztartály is csak néhány gép esetében található meg. Egy kifejezetten hasznos funkció, mivel nincs szükség külön mérőpohárra a töltéshez, így mindig a megfelelő mennyiséget tudjuk a gőztisztítóba tenni. A használat befejezésével pedig a megmaradt vizet könnyen kiönthetjük a lefolyóba.

Néhány készüléknél találkozhatunk összecsukható a szárral. Ez azt jelenti, hogy a fogantyú részt, ami a víztartályig tart, le tudjuk hajtani. Így a tárolási hely magassága a felére csökkenthető és sokkal jobban beillik bárhova.

Kinek ajánlom?

Ez a legjobban elterjedt gőztisztító a háztartásokban. A nagy népszerűséget a sokoldalúságának köszönheti. Ez az egyik olyan gép, ami a legtöbb kiegészítővel rendelkezhet és a legtöbb felületen lehet vele elvégezni a takarítást és a fertőtlenítést is.

A sokoldalúságának köszönhetően szinte bármelyik háztartásban megállja a helyét. Hiszen szinte minden területen és felületen használhatod tisztításra. A pincétől a padlásig mindennek a takarítását el tudod vele végezni.

Ugyanúgy alkalmas a kisebb résekben levő kosz kitakarítására, mint az egész padló, vagy kanapé áttakarítására, ahogy az összes ablak és üvegfelületet is kitisztíthatod a segítségével. Mindehhez csupán egyetlen eszközre van szükséged.

Ennek ellenére a szőnyegek alaposabb tisztításához már nem annyira alkalmas. Valamint ezek általában nem nagy gőznyomással és gőzárammal rendelkező eszközök, így nem feltétlenül alkalmas arra, hogy a radiátorokból a szennyeződést „kifújja”.

További hátránya, hogy kisebb víztartállyal rendelkezik, így gyakoribb utántöltésre van szükség. Mivel ez is elég sok időt vesz el, a gyártó kevesebb felmelegedési idővel számolt, így viszont a gőzáram és a gőznyomás értékek nem kiemelkedőek.

Mégis hogyan választhatod ki a legjobbat? Itt elolvashatod, mi alapján érdemes szűrnöd a találatok között.

Összegezve

Egy nagyon hasznos eszköz került bemutatásra. Nem véletlen örvend a legnagyobb népszerűségnek. Árban sem a legvészesebb és a legtöbb, legkülönfélébb takarítási munkákat is el tudod vele végezni.