A hűtőszekrény minden háztartás kötelező része, mégsem tudunk róla minden fontos információt. Ezek fogjuk most egy kicsit jobban is megnézni. Ha a hűtőszekrény típusokról itt, a fagyasztókról, pedig itt olvashatsz részletesebben is. Mit érdemes tudni a hűtőszekrényről?
Miért fontos hűtenünk az élelmiszereinket?
A hűtés elengedhetetlen élelmiszer tárolási technika. Ez az alacsonyabb hőmérséklet csökkenti a baktériumok szaporodási sebességét, így a hűtőszekrényben csökken a romlás mértéke. A hűtőszekrény néhány fokkal magasabb hőmérsékletet tart fenn, mint a víz fagyáspontja. A romlandó élelmiszerek tárolásának az optimálisabb tárolási tartománya 3 – 5 °C hőmérsékleten van.
Hűtést természetes vagy mesterséges eljárással végezhetünk. Természetes mód, hogy a hűtendő dolgot valamilyen hideg tárggyal hozzunk kapcsolatba. A hűtőszekrények megjelenése előtt volt használatos a vízjéggel való hűtés.
A télen képződött jeget, melyet folyóból vagy tóból vágtak ki (a telek még jóval hidegebbek voltak, mint manapság), jól szigetelt tárolókba, azaz jégvermekbe rakták. Itt még a forró nyári napokon is megmaradt annyi jég, amelyet fel lehetett használni hűtésre.
Mesterséges hűtésre a hűtőgépek szolgálnak. Mi most ezekkel fogunk részletesebben is foglalkozni.
Mi a hűtőszekrény?
A hűtőszekrény olyan szerkezet, mely mesterségesen a környezetnél alacsonyabb hőmérsékletet képes előállítani és azt tartósan fenntartani. Tehát ez egy olyan háztartási készülék, mely hőszigetelt szekrényből és hőszivattyúból áll. Ez utóbbi a hőt a berendezés belsejéből a gép külső környezetébe továbbítja úgy, hogy a belseje szobahőmérséklet alá süllyedjen.
Környezeti hőmérséklet tartományok
Sokszor láthatjuk ezeknek a jelölését a termékeken. Mielőtt utána néztem volna, nem voltam tisztában ezek jelentésével. Jogszabályban találtam meg erre a kérdésre a magyarázatot.
Ez azt jelenti, hogy a hűtőszekrényeket meghatározott külső környezeti hőmérsékleten való használatra tervezték. Ezek az adatok részletesen, betűkód szerint:
- SN: kiterjesztett mérsékelt övi hőmérséklet-tartomány: 10 °C – 32 °C
- N: mérsékelt övi hőmérséklet-tartomány: 16 °C – 32 °C
- ST: szubtrópusi övi hőmérséklet-tartomány: 16°C – 38 °C
- T: trópusi övi hőmérséklet-tartomány: 16 °C – 43 °C
Akkor lehet érdekes információ, ha a készülék elhelyezése a megszokottól eltérő környezetben történik. Ilyen esetre példa: valamilyen fűtetlen helység, a kocsibeálló, vagy egy garázs. Magas hőmérséklet lehet például egy étterem konyhájában, vagy pékségben.
Fogalmak és hőmérsékletek
Fagyasztó és hűtőszekrény
A “fagyasztó olyan hűtőkészülék, amelyben kizárólag 4-csillagos rekeszek vannak”. Ezekről a rekeszekről később részletesebben is szó esik. A fagyasztókról részletesen még itt olvashatsz.
A “hűtőkészülék egy vagy több, adott hőmérsékletre szabályozott, hűtött rekesszel rendelkező szigetelt szekrény. Ennek hűtését egy vagy több energiafogyasztó eszköz biztosítja”. A hűtőszekrényekről részletesen itt olvashatsz.
A jogszabály fogalom meghatározása ez, bármilyen furcsának is tűnik. Energiafogyasztó lehet a lámpa is, de gondolom itt nem erre értették a meghatározást.
Kombinált hűtőszekrény
Ez olyan hűtőszekrény, mely több rekesztípust tartalmaz. A rekeszek között legalább egy darabnak fagymentesnek kell lennie. Röviden és tömören ez egy olyan hűtőszekrény, melynek egy része fagyasztós.
Rekeszek
A rekesz “egy hűtőkészülékben található, más rekeszektől válaszfallal, dobozzal vagy hasonló szerkezettel leválasztott zárt tér”. Ez egy vagy több külső ajtón keresztül közvetlenül hozzáférhető és több alrekeszre is osztható.
Fagymentes rekesz a hűtőszekrényben található olyan rekesz, amely legalább 4 °C hőmérsékletű. Ez lehet kamra-, bortároló, pince- vagy frissentartó rekesz.
Ezeknek a rekeszeknek a jelentése:
- A kamrarekesz egy “17 °C célhőmérséklettel és 14 °C és 20 °C közötti tárolási feltételekkel rendelkező fagymentes rekesz”.
- A pincerekesz egy “12 °C célhőmérséklettel és 2 °C és 14 °C közötti tárolási feltételekkel rendelkező fagymentes rekesz”.
- A frissentartó rekesz egy “4 °C célhőmérséklettel és 0 °C és 8 °C közötti tárolási feltételekkel rendelkező fagymentes rekesz”.
- A bortároló rekesz egy “12 °C célhőmérséklettel, 50 % és 80 % közötti belső páratartalommal és 5 °C és 20 °C közötti tárolási feltételekkel rendelkező fagymentes rekesz”.
Fagyasztó rekesz: “–18 °C célhőmérséklettel és tárolási feltételekkel rendelkező fagyos rekesz, amely megfelel a fagyasztókapacitás tekintetében alkalmazandó követelményeknek”.
Fagyos rekesz: “legfeljebb 0 °C célhőmérséklettel rendelkező rekesztípus”. Ide tartoznak a 0-csillagos, 1-csillagos, 2-csillagos, 3-csillagos vagy 4-csillagos rekeszek. A következő táblázat részletesen is meghatározza, hogy melyik rekeszhez mekkora volt a mért hőmérséklet.
Rekeszek tárolási hőmérséklete
Csoport | Rekesztípus | Tárolási feltételek (Tmin) | Tárolási feltételek (Tmax) | Tc |
---|---|---|---|---|
Elnevezés | Elnevezés | oC | oC | oC |
Fagymentes rekeszek | Kamra | +14 | +20 | +17 |
Bortároló | +5 | +20 | +12 | |
Pince | +2 | +14 | +12 | |
Frissen tartó | 0 | +8 | +4 | |
Hűtőrekesz | Hűtőrekesz | -3 | +3 | +2 |
Fagyos rekeszek | 0 csillagos és jégkészítés | n.a. | 0 | 0 |
1-csillagos | n.a. | -6 | -6 | |
2-csillagos | n.a. | -12 | -12 | |
3-csillagos | n.a. | -18 | -18 | |
Fagyasztó (4-csillagos) | n.a. | -18 | -18 |
Rövidítések magyarázata:
- Minimális hőmérséklet (Tmin): a vizsgálat során a rekeszben mért minimális hőmérséklet.
- Maximális hőmérséklet (Tmax): a vizsgálat során a rekeszben mért maximális hőmérséklet.
- Célhőmérséklet (Tc): a vizsgálat során egy rekeszben mért referencia hőmérséklet, amelyet a mért hőmérsékletek átlagaként számítanak ki.
Összegezve
Sok érdekes dolog létezik a hűtőszekrényekről. Ha a típusairól szeretnél bővebben olvasni, akkor arról részletesebb információkat itt találsz. Ha viszont fagyasztót szeretnél vásárolni, akkor arról itt olvashatsz bővebben.
Forrás: