Amit a tartályos gőztisztító készülékről tudnod kell

Tartályos gőztisztító mellett gőzös padlótisztító elnevezéssel is találkozhatsz. Ezek a háztartásokban ritkábban terjedtek el, inkább az ipari használatuk jellemző. Nézzük meg milyenek ezek a gépek!

Mi az a tartályos gőztisztító?

Ezek a gőztisztító készülékek teljesen úgy néznek ki, mint a hagyományos porszívók. Itt a gőztartály és a gőz fejlesztéséhez szükséges mechanika egy külön guruló, henger alakú részbe került.

A nagyon drága gépeknél előfordul, hogy porszívóval is egybeépítik a gőztisztítót. Ez már gőzöl, porszívózik és szárít is. Kicsit hasonló a száraz-nedves porszívóhoz, annyi különbséggel, hogy míg ott, csak sima vizet használ a berendezés, gőzös padlótisztító segítségével már a gőz erejével tudsz takarítani és fertőtleníteni is.

Tartályos gőztisztító gép előnyei és hátrányai

Hatalmas előnye abban van, hogy a takarítás során nem kell felemelnünk és megtartanunk az egész gépet, így ezek könnyedén utánunk gurulnak. Mivel a műszaki résznek nagyobb helye van, a súly sem akadály, így ez a készülék kiemelten magas gőznyomással és tartálykapacitással rendelkezhet. Rengeteg tartozékot is megtalálhatunk ehhez az eszközhöz.

Hátránya abban rejlik, hogy mivel nagyobb és nehezebb gépek, így több helyet igényelnek a tárolásnál is. Mivel nagyobb gőznyomással rendelkezik, mint gőzös társai, így a felmelegedési idő is jóval több, mint a hasonló szerkezetnél.

A fajtáiról bővebben itt olvashatsz, a tartályos gőztisztítók résznél.

Milyen tartozékokkal találkozhatsz?

Rengeteg tartozékkal rendelkezhet ez a berendezés is. Egyes esetekben meglepő módon a tartozékok között még vasalóval is találkozhatsz.

Ha porszívóval egybeépített gépet választasz, akkor vannak olyan kiegészítők is, mint a padlószívófej, ami kemény padlóburkolatokhoz van és a kárpit szívófej, ami kifejezetten a szőnyeghez való. Kiegészítésként még járhat a készülékhez, úgynevezett résszívó, ami alkalmas arra, hogy a kisebb, nehezen hozzáférhető helyeket könnyebben ki tudd takarítani.

Létezik egy padlótisztító készlet, ami a felmosó fej mellett tartalmaz egy törlőkendőt is. Ezt szinte bármilyen padlóburkolaton tudod használni.

Különböző felületek tisztításához kisebb körkefék, kefék. Ezek alkalmasak a WC, mosdó és radiátor nehezen elérhető helyein levő takarításhoz és fertőtlenítéshez.

Ablaktisztító fejegység: az ablakokat és a tükröket is le tudod egyszerűen takarítani a gőz segítségével.

A tartályos gőztisztító tulajdonságai:

Vásárlásnál a következő adatokat vehetjük figyelembe (csak tájékoztató jellegű):

  • Ár: 27.000 – 230.000 Ft
  • Teljesítmény: 1500 – 2200 W
  • Víztartály kapacitása: 0,8 – 1,6 l
  • Gőznyomás: 3,2 – 6 bar
  • Gőzáram: 45 – 85 g/perc
  • Melegedési idő: 0,5 – 25 perc
  • Kábel hossz: 4 – 6 m

Mivel a fő egység kereken gurul, ezért ennél az eszköznél nem nagyon kell számításba venned a súlyát. Éppen ezért előfordul közel 10 kg-os egység is. Általában 3 és 6 kg között változik ez az érték. De kevés gyártónál láttam ezt az információt megadni.

A melegedési idő általában attól függ, hogy mekkora gőznyomással rendelkezik a gép. Az 5 bar-os gőznyomásnál már több idő kell a készülék felmelegedéséhez, ez átlagosan 5-10 perc. Az olcsóbb kategóriában találkozhatsz olyan eszközökkel, melyeknél a felmelegedési idő, már rendkívül nagy: 15-25 perc.

Nagyon ritkán, de előfordul, hogy a termék leírásánál nem találkozol ezzel az adattal. Ha nagyon ragaszkodsz az ilyen készülékhez, ezt az információt mindenképpen keresd meg. Hatalmas segítségedre lehet a gyártó hivatalos oldala.

Extra funkció

  • Forró vizet ad a gőzhöz: ez által könnyébe teszi a nehezen letakarítható szennyeződések eltüntetését.
  • Beépített kábeltartó/automatikus kábelfeltekerő rendszer: itt, amire szükséged van, azt külön nézd meg a csomagoláson, mert nem mindegyik gép rendelkezik vele!
  • Parkolás mód: ez azt jelenti, hogy szüneteltethetjük a gép működését. Ha éppen arrébb kell valamit pakolni akkor jön jól ez a funkció, ugyanis ilyenkor nem kell kikapcsolni vagy kihúzni a konnektorból a készüléket, ezzel együtt nem kell újra kivárni a melegedési időt.
  • Tartozékok tárolása: már létezik olyan berendezés, ahol ez megoldható a gép belsejében is.
  • Kivehető víztartály: ez azért lehet jó megoldás, mert így könnyebben be tudod tölteni a vizet, nem kell egy külön plusz mérőpohárral ügyeskedned. Mivel a legtöbb használati utasításban olvasható, hogy a gépben a takarítás elvégzése után nem szabad vizet hagyni, egy kivehető víztartály segítségével ettől a plusz vízmennyiségtől könnyebb megszabadulni.

Kinek ajánlom?

Kifejezetten ajánlható, ha valaki egy nagyobb gőznyomással rendelkező gépet szeretne a takarításhoz. Akkor is előnyös választás lehet, ha a gőzfelmosó vagy multifunkciós gőztisztító használatára a készülék nagy súlya miatt nincs lehetőséged, vagy a takarítási munka alatt nem szeretnél bajlódni vele.

Ellentétben a kézi gőztisztítóval, ez a berendezés jóval nagyobb víztartállyal rendelkezik. Így jó választás lehet, ha többet dolgozunk a géppel és nem szeretnénk a munkát megszakítani az utántöltéssel.

Hogyan válaszd ki a legjobbat?

Összegezve

Egy rendkívül jó készülékkel találkozhattunk, amivel nagyon hatékonyan lehet a takarítást kivitelezni. Ennek ellenére egy átlagos háztartásba viszonylag ritkán van szükség ilyen berendezésre. Ha mégis kellene még dönthetünk a bérlés mellett is.