Csak említés szintjén szeretnék a központi porszívó és a vizes porszívó típusaival foglalkozni, mivel nem a népszerű kategóriákhoz tartoznak. Több információt ezekről a gépekről csak a kifejezetten erre szakosodott oldalakon találhatunk.
Központi porszívó
A központi porszívó egy külön erre a célra kialakított helyiségben (háztartási helyiség, mosókonyha) elhelyezett henger alakú egység. Ehhez az aljzatban elhelyezhető csőhálózat csatlakozik, ami a lakótérben lévő fali csatlakozókban végződik.
A takarítás úgy működik, hogy ezekbe a fali csatlakozókba kell a gégecsövet csatlakoztatni, melynek segítségével a csőrendszeren át a porszívóba kerül a felszívott por/kosz.
A gyűjtőedény mérete nagy, így az ürítésére is jóval ritkábban kell sort keríteni, mint a hagyományos porszívóknál.
Ennek előnye a nagy szívóerő mellett, hogy a beszívott levegő nem kerül vissza a lakásba, hanem egy kivezető csövön keresztül a szabadba távozik. Allergiások, illetve asztmások részére remek választás lehet, mivel semennyi port nem bocsát vissza a lakótérbe.
Ez a porszívó nagyobb ventilátort és erősebb motort tartalmaz, mivel ez az egység nem hordozható így a cipelés során jelentkező súly problémákkal nem kell foglalkozni. A szívóerőt sem veszítik el a tartály telítődése esetén. A takarítandó szobákban kisebb a zaj, mivel a motor egy másik helyiségben található.
Beszerzését a csővezeték miatt célszerű új építésű lakásokba/házakba kivitelezni, vagy jelentősebb felújítás esetén választani. Beszereléséhez külön szakértelem szükséges. Magyarországon ennek beszerelésével külön cégek foglalkoznak, melyek kiváló tájékoztatást nyújtanak az általuk forgalmazott készülékekkel kapcsolatban.
A termék ára kivitelezőnként, illetve a ház adottságaink függvényében változhat, így ebben a bejegyzésben konkrét ár skálát nem tudunk adni.
Vízszűrős porszívó
Ezek a porszívók teljesen más fajták, mint a száraz-nedves, vagy a nedves porszívók. Nem szabad összekeverni a különböző fajtákat, mert más-más szolgálatra hívatottak.
Úgy működnek, hogy egy víztartályon keresztül áramoltatják át a beszívott levegőt, ez által a víz megköti a levegőben levő port, tehát a kosz a vízben marad. 30.000 – 300.000 Ft-ig terjedhet az ára.
A gyakorlatban minden porszívózás előtt vizet kell tölteni a készülékbe, majd a porszívózás befejezésével ki kell önteni a koszos vizet. Ez elég munkaigényes, ráadásul kiöntésnél óvatosnak kell lenned. Ha valami nagyobb dolgot szívtál fel, akkor azt nem lehet a csatornába leönteni, mert dugulást okozhat.
A szűrőket ugyanúgy kell tisztítani, mint a többi készüléknél. Ha a párás víz a HEPA szűrőn keresztül megy, akkor ott a nedves, baktériumos víz miatt baktériumtenyészet alakulhat ki. Szerencsés esetben a porszívó nem tartalmaz szűrőket.
A működési elve miatt nagyon kell vigyázni, hogy a gép többi részébe ne kerüljön víz, mert az akár tönkre is teheti (az elektromos részek nem szeretik a vizet).
Összegzés
A központi porszívó a létező legerősebb hatásfokú porszívó. Az alapos porszívózáshoz, főleg porallergiások részére jó választás lehet. Viszont a beszerelése nem egyszerű folyamat.
Vízszűrős porszívóval a kereskedelemben ritkán találkozni. Mindenképpen érdekes eszköz, ha valaki szeretne valamilyen extrább, nem mindennapi háztartási eszközt, akkor tehet vele egy próbát.