Porszívó és felmosó robot egyben: megéri?

Ebben a cikkben egy érdekes készülékről olvashatsz néhány érdekességet, ez pedig a: porszívó és felmosó robot egyben. Megtudhatod, hogy milyen egy ilyen gép tulajdonosának lenni. Ez által fel tudod mérni, hogy szükséged lehet-e egy ilyen készülékre, mielőtt több tízezer forintot elköltenél megvételére.

A családba került egy frissen vásárolt porszívó és felmosó robot egyben. Nem nálunk került beüzemelésre, de azért kaptam engedélyt, hogy az eddig tapasztalatokat leírjam róla.

Teljesen más olvasni egy ilyen gépről, mint a való életben átélt tapasztalat. Elég új technológia, nagyon kevés háztartásban van még. Itt az ideje, hogy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk.

Milyen a robot porszívó külseje?

A robot porszívó esetében egy kerek formájú, vastagabb eszközről beszélhetünk. Közelebbről is megnézve a géppel kapcsolatos első tapasztalatom az volt, hogy viszonylag nagy. Fogásra is viszonylag egy nehéz készüléket érezhettem. Nyilván kell a hely a portartálynak, a motornak és az akkumulátornak.

Ha igazán hatékony gépet szeretnénk, akkor meg kell barátkozni vele, hogy nem a legkisebb készülékek közé fog tartozni. A hátránya ennek az eszköznek, hogy az ebédlőasztal és a hozzá tartozó székek között nem igazán fog tudni mozogni. Így ennél a résznél szükséges egy kis pakolás (székeket az asztalra), hogy a berendezés itt is hatékonyan tudjon dolgozni.

Olyan házba vagy lakásba lehet kiváló választás, ahol nagy szabad terek vannak. Ilyen esetben rendkívül hatékony tud lenni ez a kis szerkezet.

Ha szeretnénk, hogy a szobákban is takarítson, akkor célszerű úgy alakítanunk a helyzetet, hogy egy szintbe hozzuk a többi szobát a küszöb eltüntetésével, vagy olyan gépet választunk, amelyik át tud menni.

Azt itt is számításba vehetjük, hogy egy hosszabb szálú szőnyegre a jelenleg kapható gépek döntő többsége már nem megy fel, vagy ha mégis, akkor hamar elakad. Így a takarítás végzése sem lesz megfelelően hatékony, ha egyáltalán képes lesz rá.

A felmosó robot milyen tartozékokkal rendelkezik?

Ez egy olyan porszívó, amihez rengeteg tartozék járt alapból is. De utólag is nagyon sok dolgot lehet beszerezni hozzá, ami ehhez a géphez például már nem olyan drága.

A tartozékokhoz kaptunk egy kis táskát is, mely a képen is szerepel. A kis gépben is HEPA filter található, de a dobozban találhatunk egy pót filtert is, ahogy egy pót tisztítókefe fejet is.

A górcső alá vett robot porszívónk fel is tud mosni. Ehhez kaptunk kétféle rá illeszthető tartályt, kettő darab felmosó ruhával, ami a képen szerepel is.

Az egyik csak sima vízzel mos fel, a másik esetében, a felmosó részére lehet tenni tisztítószert, amit a gyártó mellékelt is a kis géphez.

Fontos, hogy ennél az eszköznél a tartályba csak desztillált vizet tehetünk, mivel nem tartalmaz vízkőtelenítő rendszert. Tisztítószert ugyancsak nem lehet bele tenni, mert tönkreteheti a belső részeket.

A csomag tartalmaz továbbá egy virtuális fal elemet. Ez a képen a jobb alsó sarokban található kis fekete dobozka (bár falra egyáltalán nem emlékeztet). Meglepően nehéz a súlya a kis „doboznak”.

Sajnos alapból csak egy darabot mellékelnek a csomagba. Így tulajdonképpen egy „vonal” segítségével tudjuk csak befolyásolni a készülék mozgási irányát.

Viszont a jó hír az, hogy ha szükségünk van még egy falra, azt külön is meg tudjuk venni hozzá. Ez akkor lehet szükséges, ha egy nagyobb egybenyíló terünk van és két „fal” közé is be akarjuk zárni a robot porszívót.

Hogyan programozható a porszívó?

Jelen esetben többféle dolgot is megadhatunk a gépnek. Vannak az általános takarítási módok, valamint léteznek speciális lehetőségek is.

Beállíthatjuk azt is, hogy a hét melyik napján, pontosan mikor csináljon egy nagyobb takarítást. Ez az előre ütemezett takarítási beállítás. Ez arra való, hogy egy általános rendet tartsunk a kis eszközünkkel akkor is, ha éppen elfelejtenénk az adott időben mi magunk bekapcsolni.

Milyen programokkal találkozunk?

A robot porszívóhoz négy féle általános takarítási mód létezik:

  • Általánosan van egy gyors takarítás, ami azt jelenti, hogy adott terület minden részén csak egyszer megy át. Ez egy általános rendfenetartáshoz lehet megfelelő.
  • Az alapos takarítás esetén be lehet állítani, hogy kétszer menjen át a megadott területen. Ez már egy jelentősebb tisztítási munkát tesz lehetővé.
  • Van még egy olyan mód, ahol turbó porszívózással és lassabb sebességgel (az előző két programhoz képest kell érteni) kombináltan éri el a hatékonyabb takarítást.
  • A felmosáshoz is külön program van megadva. Ez azt jelenti, hogy a gép egyidőben porszívózik és fel is mos. Ezt szintén lassú sebességgel végzi, több ciklusban úgy, hogy az adott területen, a hatékonyság érdekében többször is áthalad.

Vannak speciális takarítási feladatok is?

Léteznek még speciális takarítási lehetőségek:

  • Az egyik ilyen a célzott takarítás. Ilyenkor egy részre irányíthatjuk a porszívónkat, ahol kiadjuk neki az utasítást és ezt a részt lassú menetben, erős porszívózás közben körkörösen haladva takarítja ki. Ez akkor lehet jó, ha valami szemét került egy helyen a padlóra vagy szőnyegre. Például kiborult valami nagyon apró, kemény darabos étel (gondolok itt a kekszre, morzsára).
  • Van még a falak mentén való takarítási mód is. Ilyenkor a bútorok széleinél, a sarkokban és a falak mentén takarít ki jó alaposan a gépünk.

Milyen hatékonyságú a robot porszívó?

Itt nem a hagyományos hatékonyság méréséről lesz szó. Erről külön cikkben van egy jó kis összefoglaló. Most inkább a látványra hagyatkozunk.

A gép elején található két nagyobb szálú kefe söpri a gép közepe felé a koszt, amit a kefefej felszed és bepörgeti a tartályba. Meglepő hatékonyságot biztosítva ezzel a szerkezetnek.

A robot porszívót bekapcsoltam, és egy kiterjedt takarításra programoztam be a mobilapplikáció segítségével. A kis készülék nagy hanggal, zúgással beindult és szépen munkához látott. Ahogy haladt a szobában a zaj alapján mindig lehetett tudni, hogy merre jár.

Miután a kis készülék ügyesen, lassan és jó hangosan végigtakarította a szobát a portartályt kinyitva elég megdöbbentő látvány fogadott. A forgókefe fej rengeteg porcicát és koszt gyűjtött össze. Ezt annak ellenére tette, hogy látszólag tekintélyes rend uralkodott a szobában.

A portartályunk mérete miatt elég gyorsan telik, így gyakoribb tartály ürítésekre van szükség.

Portartály ürítése hogyan megy?

A tartályt már a porszívó tetején tudjuk felpattintani és viszonylag egyszerű mozdulattal ki is szedhetjük a gépből. Így pillanatok alatt ki lehet üríteni.

Összegezve

Ahol a házban vagy lakásban nagyobb szabad terek vannak, esetleg nincs magas küszöb oda kiváló választás lehet, ez a porszívó és felmosó robot egyben az egész lakás takarítására.

Meglepő hatékonyságot tapasztalhatunk a készülékkel kapcsolatban. De ennek a méret lesz az „ára”. Így ha ilyen kis készülék vásárlásán gondolkozunk, akkor először mérjük fel a lakásunkat, hogy egy nagyobb gép is kényelmesen el tudjon menni a bútorok körül/alatt.