Kondenzációs szárítógép: használható még?

Facebook
Pinterest

A kondenzációs szárítógépekből jóval kevesebb van a piacon, mint hőszivattyús társából. Így jóval kevesebb a választási lehetőségünk is. Arról, hogy mit érdemes figyelembe venned, egy ilyen készülék vásárlása során itt olvashatsz bővebben. Nézzük meg tehát, hogy mi a kondenzációs szárítógép?

Mi a kondenzációs szárítógép?

A kondenzációs szárítógépek kinézete teljesen olyan, mint egy elöltöltős mosógépé, annyi különbséggel, hogy nagyobb méretű ajtóval rendelkeznek.

Általában szabadon álló változatokkal találkozhatunk, a beépíthető verziók viszonylag ritkának számítanak.

Ajtónyitás iránya pedig bármelyik oldalról lehet, leginkább a jobb oldali a jellemző, erre oda kell figyelnünk. Néha megfordítható ajtónyitással is találkozhatunk, de ez ritka még ebben a szegmensben.

A kondenzációs szárítógép úgy működik, hogy a felmelegített levegőt a nedves textíliára fújja. Ezt a meleg és nedves levegőt egy hőcserélő segítségével lehűti, ami által a víz kicsapódik a levegőből. Ezt a vizet pedig elvezeti egy tartályba, vagy pedig a csatornába. Majd az egész folyamat kezdődik elölről. A hőcserélő jellemzően a környezet levegőjét (vagy hideg vizet) használja a hűtésre, így a belső részben keletkezett hő a berendezés közvetlen környezetébe kerül, ezzel növelve a helyiség hőmérsékletét.

Ez a fajta viszonylag magas hőmérsékleten dolgozik, így kevésbé kíméli ruháinkat, mint a hőszivattyús változat. Ezzel szemben viszont sokkal gyorsabb a száradási idő. A szárítógépekről egy összehasonlítást itt találhatsz.

A vásárlás során milyen adatokra kell figyelnünk?

Nézzünk meg néhány fontos adatot, csupán tájékoztató jelleggel:

  • Ár: 90.000 – 420.000 Ft
  • Programok: 2 – 16
  • Kondenzációs hatékonyság: „A” – „C”
  • Töltet mennyisége: 7 – 10 kg
  • Zajszint: 62 – 70 dB
  • Energiafogyasztás: 1,69 – 5,2 kWh

Az energiafogyasztást ritkán írják bele a termék specifikációba. Helyette inkább az van kiemelve, hogy „B” energiaosztályba tartoznak a készülékek. Szinte mindegyik ilyen típusú szárítógép ebbe a kategóriába található.

Egyes berendezéseket a drágább kategóriából extra hosszú élettartammal ígérnek. Ez azt jelenti, hogy mivel rozsdamentes acélból készülnek a rozsdásra hajlamos részek, így kémiai korrózióval nem találkozhatunk.

Illetve tartós konstrukciónak és a kiváló alkatrészeinek, valamint rezgéselnyelő képességének köszönhetően ezek a berendezések hosszabb élettartamúak lehetnek.

Az olcsóbb kondenzációs szárítógépek esetében a kondenzációs hatékonyság „C” kategóriájú. Drágább gépeknél találkozhatunk csak „A” hatékonysággal.

Ebben a kategóriában lehetséges extrém alacsony 12 perces gyors program is. Általánosan a 15 perctől egészen 1 óráig terjedő gyors programok léteznek, de legtöbbször egy készülék több ilyen expressz programmal is rendelkezik.

Van ugyan extra funkciója, de jóval kevesebb, mint a hőszivattyús társaiknak. Nézzünk meg néhány ilyen plusz tulajdonságot:

  • Gyerekzár
  • Belső dob világítás
  • Késleltetett indítás
  • Mobilapplikációval kezelhető berendezés
  • Nedvesség mérés: felismeri eszközünk, ha szárazak a ruhák és befejezi a programot
  • Szűrő tisztítás jelző / víztartály állapotjelző
  • Több irányú dobmozgás
  • Gyűrődésgátló funkció
  • Kondenzátor tisztító jelző

Vezérlőpanelek tekintetében ugyanazokkal a változatokkal találkozhatunk, mint ami a hőszivattyús szárítógépek esetében vannak. Ezek lehetnek: mechanikus, digitális és érintőképernyős is.

Kinek ajánlom?

Egy olyan háztartásba javasolt a kondenzációs szárítógép, ahol csak ritkán van szükség a berendezés használatára.

Egy kisebb családba, vagy egy olyan helyre lehet jó választás, ahol nyáron megoldható a kinti szárítás, csak a hidegebb hónapokban van szükség valamilyen megoldásra anélkül, hogy növelnénk a lakás páratartalmát.

Mielőtt ezt a gépet kiválasztanád, érdemes elolvasnod azt is, hogy mit vegyél figyelembe a vásárlás előtt.

Összegezve

A kondenzációs szárítógépek előnye kimerül a gyorsaságukban és az olcsóságukban. Ruha kímélés és energiafogyasztás szempontjából a hőszivattyús berendezések jobb teljesítményt nyújtanak.

Energiaigény

Mosogatógép energiaosztály 2023-ban

A mosogatógép energiaosztály besorolásával kapcsolatban egy új jogszabály lépett hatályba 2021. március 1-jén. Ennek köszönhetően az energia címke megjelenése megváltozott. Mosogatógép energiacímke Miért volt szükséges

Tovább olvasom »