Páraelszívó választás: hogyan ne fogj mellé!
Mint ma már szinte mindenhol hatalmas kínálattal találkozhatunk, ahogy a páraelszívó kiválasztásánál is. A te feladatod eldönteni, hogy melyik eszköz fogja nálad a legjobb szolgálatot tenni. De mik a páraelszívó választás szempontjai?
Mi az a páraelszívó?
A páraelszívó feladata, hogy tűzhely vagy főzőlap fölé felszerelve, a főzés közben keletkező szagokat, párát és gőzt eltávolítsa. Tehát a berendezésünk a konyhában levő levegőt páramentesíti és a szagokat elszívja, esetleg megszűri, egy mechanikus ventilátor segítségével. Hivatalosan az alábbi megfogalmazást láthatod:
„Páraelszívó”: olyan, motorral működtetett és azt szabályozó készülék, amely a szennyezett levegő tűzhely feletti összegyűjtésére szolgál, vagy olyan, sütő-főző berendezések, tűzhelyek vagy más hasonló sütési-főzési célú termékek mellé való beépítésre szánt, lefelé irányuló légáramú rendszert tartalmaz, amely a keletkező gőzt belső vezetőcsövön keresztül, lefelé távolítja el.

Ennek az eszköznek a segítségével megszabadulhatunk a sütés-főzés közben keletkezett zavaró szagoktól. Jó szolgálatot tesz a levegő zsír és páramentesítésében is. Ezzel megakadályozza, hogy a zsír a konyhaszekrényünk oldalán, alján és tetején lerakódjon, jelentős takarítási munkától megkímélve minket.
Ezeket a berendezéseket vagy mi működtetjük, vagy valamilyen formában automatikusan működnek. Utóbbi esetben két módszer között tehetünk különbséget:
- Automatikusan vezérelt üzemmód: Ez azt jelenti, hogy ha a készülék főzés közben be van kapcsolva, akkor egy vagy több érzékelő segítségével automatikusan tudja szabályozni a légáramlás erősségét.
- Automatikus páraelszívó: Ez egy olyan készülék, melynél a légáram szabályozása a nap 24 órájában érzékelők segítségével automatikusan működik. Ha tehát azt érzékeli, hogy főzünk, akkor automatikusan magától működésbe lép a berendezés. A következő részben megtudhatod, hogy milyen fajtái vannak.
Milyen fajtái vannak a páraelszívónak?
A konyhai páraelszívók nagyon sokfélék lehetnek. De mi most a szellőztetés alapján fogjuk két részre bontani a típusait. Az egyik a kivezetéses a másik pedig a recirkulációs. Ezt a besorolást pusztán annak alapján végezzük, hogy a gépek a beszívott levegőt hogyan dolgozzák fel.
Mit tud a kivezetéses páraelszívó?
A kivezetéses páraelszívók a beszívott levegőt egy csövön keresztül a szabadba vezetik. Ezek a leggyakoribbak és a legtöbb helyen alkalmazott eszközök. Mivel ezeket nem csak háztartásokban, hanem éttermekben és szállodákban (már ahol főznek) is használják.
Itt fontos azt is figyelembe venni, hogy akkor működik hatékonyan, ha van megfelelő levegőbeáramlás is. Mivel nem elég az elhasznált levegőt kiszívni, a megfelelő utánpótlás is ugyanolyan fontos.
Felszerelése szakértelmet igényel, mivel szükséges hozzá a fal átfúrása (kivezetés a szabadba). Amennyiben a bekötést kéménybe tervezzük, úgy mindenképpen kérjük ki szakember tanácsát, mert a nem megfelelő bekötés akár még életveszélyes is lehet!
A recirkulációs páraelszívó jobb?
Recirkulációs páraelszívók a főzőfelület fölötti beszívott levegőt szűrés után visszavezetik a konyhánk légterébe. Itt nem találhatunk kivezető csövet. Felszerelése könnyebb, viszont sokkal kevésbé hatékony, mint a kivezetett társa. Aktív szénszűrő mindenképpen szükséges a megfelelő működéshez!
Ma már nagyon sok gyártó ezt a kérdést úgy oldotta meg, hogy a páraelszívókat be lehet üzemelni mind kivezetésesként, mind pedig recirkulációsként. Így elég kiválasztanunk a megfelelő berendezést, a bekötést pedig úgy oldhatjuk meg, ahogy szeretnénk, vagy amire lehetőségünk van.
Milyen szűrők szükségesek a működéshez?
A szűrők feladata, hogy eltávolítsák a levegőben található szagot, zsírokat, égéstermékeket, füstöt, hőt és gőzt.
Logikus elgondolás, hogy a recirkulációs páraelszívók jóval több szűrőt fognak tartalmazni, mint a kivezetéses verziók. Ezek konyhánk levegőjét keringetik, és ahhoz, hogy a levegőből eltávolítsa a szagokat, gőzt, zsírt több fajta szűrővel kell rendelkezzen a hatékony működéshez. Így nézzük meg a fő szűrőtípusokat.
A szűrőknek három fő típusa van:
- Háló szerű szűrő, amely egymásra helyezett alumínium hálósávokból készülnek. Ezek a levegőben található zsír és olaj részecskéket szűrik ki. Ilyen szűrőket alkalmazhatnak mind a recirkulációs, mind a kivezetéses páraelszívóknál. Utóbbi esetben szükség van a zsír kiszűrésére a motor élettartamának növelése érdekében.
- Terelőszűrők, amik acél vagy alumínium keretekből készített, hajlított panelek, melyek szintén megfogják a zsír és az olaj részecskéket. Ezek tartósak és könnyen tisztíthatóak, melyek mind a két típusú páraelszívóban megtalálhatóak.
- Szénszűrők: finom porított aktív szénből készülnek. Ezeket elsősorban a recirkulációs páraelszívóknál használják. A szénszűrők már szinte mindent felfognak: szagot, füstöt, égésterméket. A szén jól megköti az esetleges méreganyagokat is.

A zsírszűrők bizonyos időközönként rendszeres tisztítást igényelnek. Aktív szenes szűrőknél cserélni szükséges, ezt tisztítani nem lehet, mivel a szén telítődik egy idő után.
Hogyan tudsz választani?
Mielőtt nagyon belemennénk a részletekbe érdemes egy pillantást vetned az energiacímke értelmezésére is. Ezt a cikket ide kattintva tudod elolvasni.
Nagyon sok mindent megtudhattunk a páraelszívókról, de mégis hogyan tudod kiválasztani a számodra legjobbat?
Melyik típust?
Legelőször azt kell eldöntened, hogy milyen típust szeretnél a konyhába és ezzel együtt azt is, hogy melyik típusra van lehetőséged. Két fajta közül választhatsz: a recirkulációs és a kivezetéses verzió között.
Itt célszerű a kivezetéses verziót választani a nagyobb hatékonyság érdekében, ha megvan rá a bekötési lehetőséged. Amennyiben nem főzöl napi gyakorisággal, csak néha van szükséged az eszközre, vagy esetleg a konyha elhelyezkedése miatt nincs lehetőség kivezetni a csövet, úgy a recirkulációs berendezés is jó szolgálatot tehet.
Hogyan számolhatsz a kapacitással?
Másodlagos szempont a kapacitás kiválasztása. Ezt az értéket a légáramlás alapján szokták legtöbbször meghatározni. Az értéket m3/h-ban (köbméter/óra) adja meg a gyártó. Ez azt jelenti, hogy egy óra alatt mennyi m3 levegőt tud a rendszer kezelni.
Ahhoz, hogy ki tudjuk számolni ezt az értéket a konyhánk alapterületét (szélesség szorozva a hosszúsággal) kell még a magasságával is megszoroznunk. Tehát ha van egy 3*4 méteres konyhánk, akkor annak az alapterülete lesz 12 m2. Ha ennek a belmagassága (egész számok miatt például) 3 méter, akkor már 36 m3 lesz a térfogatunk (persze a bútorok csökkentik a ezt a levegő térfogatot, de ezt most kihagyom a számolásból).
Ez azt jelenti, hogy ennyi levegőt kell a páraelszívónknak kezelnie. Sok helyen olvasni, hogy ezt a számot kell megszoroznunk 6-tal, 10-zel vagy 12-vel. Ami emögött van az az, hogy a példában szereplő 36 m3-nyi teljes levegőnket egy ugyanilyen, azaz 36m3/h-ával működő szerkezet 1 óra alatt „szellőzteti ki”.
Tehát 1 óra alatt tud a levegőnk teljesen kicserélődni. Ha ezt az értéket megszorozzuk 6-tal, akkor úgy már 10 perc is „elég lehet” konyhánk „kiszellőztetéséhez” berendezésünk segítségével.
Célszerű ez alapján számolnunk, de angol nyelvű irodalomban találkoztam olyan információval is, hogy ez az érték csak egy része a hatékonyság mérésének. A nagyobb légáramlás ugyan gyorsabb szellőzést biztosít konyhánknak, de ez nem garantálja a hatékony füst kiszűrést. Így előfordulhat az is, hogy fele akkora légáramlás esetén jobb a hatékonysága készülékünknek, amennyiben jobb minőségű szűrőket tartalmaz! Ez elsősorban a recirkulációs típusnál lesz lényeges.
Milyen adatokkal rendelkezhetnek?
Ebben a részben a kereskedelemben kapható eszközöknek tulajdonságait foglalom össze. Tájékoztató jelleggel összegyűjtöttem egy-két fontos adatot a vásárláshoz:
- Megvilágítás típusa: halogén, LED
- Izzók száma: 1 – 4 darab
- Szűrők száma: 1 – 3 darab
- Maximális légáramlás: 158 – 840 m3/h
- Beépítés típusa: standard, beépíthető
- Kialakítás: hagyományos, teleszkópos, sziget, dekoratív
- Zajszint: 54 – 73 dB (minél kisebb ez a szám, annál halkabb eszközünk)
- Fokozat: 3 – 5 (de a drágább gépek esetén van plusz intenzív fokozat is)
- Motorok száma: 1
- Szellőztetés: kivezetés, recirkulációs
Világításuk: ma már általános, hogy a lámpát külön is lehet üzemeltetni, ha a készülék egyébként nincs bekapcsolva. Olcsóbb gépek halogén lámpával üzemelnek, a drágábbakat már LED fényforrással szerelik fel. Utóbbinál találkozhatunk még állítható színhőmérséklettel (2700 és 5000 K között), de némelyiknek szabályozható a fényerőssége is.

Kialakításokról egy kicsit részletesen is érdemes néhány szót ejteni:
- A hagyományos verzió, ami a főzőfelületünk fölé van felszerelve, egy egyszerű eszköz.
- Teleszkóposnál mindig valamilyen része kihúzható. Általában a kiálló oldalrészt lehet behajtani. Ez akkor tehet jó szolgálatot, ha ablak mellett van a tűzhelyünk és másként nem férne el.
- Sziget kialakítás, azt jelenti, hogy egy teljesen különálló és körüljárható konyhapulton elhelyezett főzőfelületünk van, ami fölé szeretnénk páraelszívót tenni. Tehát minden oldalának egységes kinézetűnek kell lennie, mert nem lesz fal mellett.
- Drágább készülékeket már nem a főzőfelületünk fölé helyezhetjük, hanem mögé a pultba is beleépíthetjük. Ez azt jelenti, hogy ha nincs használatban, akkor beépítve található, ha viszont bekapcsoljuk, akkor kiemelkedik onnan és végzi a dolgát. Ez a dekoratív kialakítás.
- Van olyan kialakítás is, hogy csak egy megdöntött lap az egész (döntött elhelyezés), ez is dekoratív kialakítással van a legtöbb esetben hirdetve.
Mindenképpen vegyük figyelembe a páraelszívó magasságát, és a felszerelni kívánt helyet. Ezeket előzetesen mérjük ki, nehogy utólag érjen olyan meglepetés, hogy mindig beverjük a fejünket a készülékbe.
Milyen speciális jellemzőkkel találkozhatunk?
Ma már a páraelszívók is rengeteg plusz tulajdonsággal rendelkezhetnek. Érdemes egy kicsit közelebbről is megnézni mik is ezek, hátha valamelyik még hasznos számodra is:
- Itt is találhatunk mechanikus, elektronikus és érintőképernyős vezérlést, de létezik vezeték nélküli kivitel is, ami azt jelenti, hogy kapcsolódik a wi-fihez és azon keresztül saját telefonunkról egy app segítségével lehet vezérelni. Hangvezérlés is működik egyes típusoknál.
- Drágább gépeket a főzőlaphoz lehet „igazítani„. Ez azt jelenti, hogy ha megfelelő főzőlapot választunk, akkor a főzőlap bekapcsolásával automatikusan bekapcsol a páraelszívónk is.
- Be lehet állítani, hogy a főzőlap leállítása után még automatikusan működjön 10-20 percig a helyiség maximális páramentesítéséhez. Drágább készülékek már rendelkeznek légminőség érzékelővel is, így maguk szabályozhatják a működésüket.
- A fémszűrők általában alumíniumból készültek, és mosogatógépben moshatóak. Sőt van olyan funkció is, hogy a zsírszűrő és a fémszűrő telítettségét is képes jelezni a berendezés.
Összegezve
A cikkben megtalálhatjuk azokat a fontos szempontokat, melyeket érdemes megfontolnunk ilyen eszközök választásánál. Ne csak a légáramlás kapacitását vegyük figyelembe, hanem a benne található szűrőket is, valamint azt is, hogy nekünk pontosan milyen plusz funkció szükséges, illetve hol lesz elhelyezve leendő készülékünk.
Forrás:
- https://www.consumerreports.org/cro/range-hoods/buying-guide/index.htm
- A Bizottság 66/2014/EU rendelete
- Angol nyelvű Wikipedia
- Termékleírások és használati utasítások