A filteres kávéfőző készüléket elektromos csepegtető kávéfőzőnek is szokták nevezni. Egyes esetekben kifejezetten jó választás lehet. De hosszabb távon megéri-e?
Mi is az a filteres kávéfőző?
A filteres kávéfőző úgy működik, hogy a készülék a vizet egy hideg víztartályból egy tömlőbe engedi, amely közvetlenül egy melegítő részbe kerül, ahol egy fűtőelem felmelegíti a vizet.
Ezt egy termosztát szabályozza, hogy megakadályozza a túlmelegedést. A forró víz egy szórófejen keresztül kerül az őrölt kávéra. Ez az elegy áthalad egy szűrőn és a kávé lecsöpög a kancsóba.
A filteres kávéfőzőkhöz tartozik üvegkiöntő is. Ennek az az előnye, hogy egyszerre nagy mennyiségű kávé is lefőzhető vele, hátránya viszont az, hogy ha az üveget eltörjük, akkor annak a pótlása már körülményes, különösen akkor, ha speciális kialakítású kiöntővel van dolgunk.
Attól függően, hogy milyen állapotban tehetjük bele a kávét, két fajtával találkozhatunk: őrölt kávé vagy kávébab. Általában vagy az egyiket vagy a másikat tehetjük a kávéfőzőnkbe. De mint máshol, itt is találkozhatunk néhány kivétellel. Ez azt jelenti, hogy mindkét formában használhatjuk a kávét, tehát kávébabot is és őrölt kávét is tehetünk a gépünkbe.
Milyen ízű kávét készíthetünk?
Filteres kávéfőzővel történő főzés üledékmentes kávét eredményez. A papírszűrőnek köszönhetően nem csak a zacc akad fenn rajta, hanem a kávé esszenciájának egy része is.
Emiatt egy kevésbé testes, gyengébb kávé lesz a főzésünk eredménye. Fémszűrős kávéfőzők használata esetén ez a probléma fel sem merül.
Azt is megfigyelhetjük egy magas, keskeny kancsóba történő főzés esetén, hogy a kávéfőző alján a kávé erősebb, mint a tetején. A főzési folyamat előrehaladtával ugyanis kevesebb aroma vonható ki a kávézaccból.
Néhány drágább gép már jobban ellenőrzi a főzési paramétereket, így sokkal inkább kapunk egységes kávét.
Milyen adatokkal találkozhatunk filteres kávéfőző esetén?
A filteres kávéfőző adatai tájékoztató jelleggel:
- Ár skála: 6.000 – 65.000 Ft
- Teljesítmény: 900 – 2000 W
- Víztartály: 0,6 – 1,8 l
- Csészék száma: 4 – 15
- Aroma erősségi fokozat: 3
- Kávé tartó kapacitás: 200 – 250 g
Milyen speciális funkcióval rendelkezhetnek a filteres kávéfőzők?
A drágább filteres kávéfőzők is rendelkeznek plusz funkcióval, nézzünk meg most ezekből néhányat:
- Időzítőt már itt is találhatunk, ez általában 24 óráig programozható.
- Automatikus kikapcsolással is találkozhatunk, tehát energiatakarékos rendszerrel is gyártanak ilyen készülékeket.
- Létezik a típuson belül olyan, amelyik daráló funkcióval rendelkezik. Ezen belül az őrlés finomságát is tudjuk állítani (durva, közepes, finom).
- Automatikus tisztítási és vízkőtelenítési funkcióval már ezek a gépek is rendelkeznek.
- Drágább kávéfőzők már rendelkeznek aroma erősség szabályozóval: ez azt jelenti, hogy főzhetünk vele erősebb kávét is, vagy gyengébbet (még a legerősebb fokozaton sem lesz egy eszpresszó gép főzésének megfelelő aromájú a kávénk).
- Egyesberendezéseket már LCD kijelzővel is elláttak.
- Valamint mivel ennél a készüléknél nagy mennyiségeket főzünk le, így egyes esetekben gépünkbe beépítenek egy melegen tartó lapot. De létezik külön termoszkannával kapható kávéfőző is, amely 2 óráig is melegen tarthatja kávénkat.
- Csepegésmentes rendszerrel is találkozhatunk már a nem túl drága berendezések esetében is.
- Vízszint jelző: ez azért jó, mert tudjuk, hogy mennyi vizet tartalmaz a gépünk és mikor kell újratölteni (magyarul végiggondolhatjuk hogy belefér-e még az az egy csésze kávé, vagy fel kell tölteni)
- Egyes készülékekben találhatunk kábeltároló funkciót is.
Vannak olyan funkciók is, mint a jelzőfény, vagy a kivehető csepptálca, esetleg a kivehető víztartály. Ezek nem annyira extra funkciók, de néhány gyártó külön kiemeli ezeket. De mégis kinek lehet jó választás?
Kinek jó választás?
Jó választás lehet, ha egyszerre több adagot szeretnél lefőzni, a lehető leggyorsabban.
Előnye még ennek a gépnek, hogy kevesebb helyet foglal el, viszonylag olcsó készülékek és zaccmentesen tudjuk kávénkat elfogyasztani.
Hátránya ennek a szerkezetnek, hogy jóval gyengébb, kevésbé karakteres kávét kapunk eredményül, mint a többi típusnál.
Összegezve
A filteres kávéfőzők között is találunk már sok extra funkcióval ellátott berendezést. Képesek már kávébabot is darálni, és egyes gépekkel még a kávé aromáját is állítani tudjuk. Ha viszont ízletesebb, vagy többféle kávét szeretnél készíteni, akkor jobb választás lehet egy eszpresszó vagy kapszulás kávéfőző gép.
Forrás: