A kotyogós kávéfőző az egyik legjobban elterjedt kávéfőző fajta. Ezt annak köszönheti, hogy könnyű a használata, valamint gyorsan elkészíthetjük vele kávénkat, de tárolása sem igényel jelentős helyet. Most nézzük meg mit kell tudnunk erről az eszközről?
Mi is az a kotyogós kávéfőző?
A kotyogós kávéfőző egy tűzhelyre helyezhető eszköz, amely úgy főz kávét, hogy a gőz által nyomás alatt álló forró vizet, az őrölt kávén keresztül engedi át.
Az alsó részbe vizet teszünk, abba belemegy a tölcséres rész, amit megtöltünk darált kávéval, majd a kávéfőző eszközünket „összeszereljük”. Ez után főzőlapunkra helyezzük, így a vizet az alsó részben felmelegítjük.
A melegítés hozzájárul a nyomás fokozatos növekedéséhez, a zárt levegő tágulása és az egyre melegebb víz megemelkedett gőznyomása segítségével. A folyamat végén, a nyomás felkényszeríti a vizet a darált kávén keresztül, így a felső rekeszbe érve már a kávét kapunk.
Amikor az alsó rekesz majdnem üres, a gőzbuborékok keverednek a felfelé áramló vízzel, így kapjuk a jellegzetes „kogyogó” hangot, amiről eszközünk a nevét is kapta. Ennél a hangnál már lefőztük a friss, finom, meleg kávénkat.
Mire kell figyelni a karbantartás során? Milyen gyengébb részei vannak ennek a készüléknek?
Mivel ezek a készülékek a fizika elvén működnek, így nem tartalmaznak elektromos részeket, melyek könnyebben elromolhatnak. Ennek ellenére van egy-két gyenge pontja a kotyogós kávéfőzőnek, amire érdemes odafigyelni.
Egy gumi tömítés biztosítja, hogy szorosan zárjon a kávéfőzőnk, így lehetővé téve a nyomás biztonságos kialakulását eszközünkben. Ajánlott rendszeresen cserélni ezt a tömítést, mivel ez eszközünk gyenge pontja, ami hajlamos elkopni.
A gumitömítést pótolnunk kell, amit már szinte bárhol megvehetünk, beszerzése is olcsó. Amikor a gumitömítés új, ez megváltoztathatja a kávénk ízét, így néhány alkalommal vagy kávézaccal, vagy kávé nélkül ajánlott kicsit „bejáratni”.
A szűrőket és a biztonsági kioldó szelepet kell még ellenőriznünk, hogy nincs-e eltömődve. Időnként ezek tisztítását is el kell végeznünk a berendezés megfelelő működéséhez.
Kotyogós kávéfőző vásárlása esetén mire figyeljünk?
Ezt a fajta kávéfőzőt rá kell állítanunk a főzőlapunkra. Elektromos és gáz üzemű tűzhely esetén nincs is gondunk, de ha indukciós főzőlapunk van, akkor érdemes kicsit utána járni a dolgoknak.
Egyes gyártók leírják, hogy az adott eszközt hol lehet használni. Általában az a tapasztalatom, hogy indukciós főzőlapon a kotyogós kávéfőzők nem használhatóak. A forgalmazó ilyenkor indukciós átalakítót szokott javasolni, amit meg lehet venni berendezésünkhöz.
Ugyanakkor néhány típusnál láttam, hogy a kávéfőző aljának speciális a kialakítása, így eleve úgy van reklámozva, hogy kifejezetten alkalmas az indukciós főzőlapokkal való használatra is! Érdemes a választékot megnéznünk, ha fontos szempont az indukciós főzőlappal való használat.
Mivel a kotyogós kávéfőzők általában alumíniumból vagy alumínium ötvözetből készülnek, így mosogatógépben nem moshatóak. Minden alkalom után nekünk kell kézzel elmosogatni.
De mint minden más esetén itt is érdemes végignézni a kínálatot, mivel találhatunk olyan készülékeket is, ahol a gyártó megengedi a mosogatógépben való mosogatást, tehát kivétel is akad. De ezt a leírásban külön meg kell keresnünk.
Hogyan javasolt a kávét elkészíteni?
A kávé íze főleg a felhasznált kávénk babfajtájától, a pörkölés szintjétől, az őrlés finomságától és a felhasznált hő mennyiségétől függ.
Egy átlagos kotyogós kávéfőzőben főtt kávé viszonylag alacsony 1-2 bar nyomáson állítanak elő kávét, míg az eszpresszó kávéfőző szabványai már 9 bar-t határoznak meg. Ezért ezt a fajta kávét nem tekintik eszpresszónak.
A legjobb baristák állítják, hogy a legjobb eredményt akkor kapjuk, ha előmelegített vizet használunk. Legtöbbünk mégis mindig a csapról engedett hideg vízzel készíti el ezt a fajta kávét.
A hideg víz használata a kávé túl alacsony hőmérsékleten történő kivonását, a forrásban levő víz pedig túl magas hőmérsékletet eredményez. Ezért az optimális eredmény elérése érdekében 70 °C-os előmelegítés a javasolt. A víz forrása ugyanis nem szükséges ahhoz, hogy elegendő nyomás álljon rendelkezésre kávénk lefőzéséhez.
Ebben a fajta kávéfőzőben 2 darab szűrővel találkozhatunk. Tulajdonképpen az őrölt kávét „fogják közre”. Érdekesség, hogy a felül levő szűrő szemcsemérete állítható. Ez azt jelenti, hogy különböző szűrőket vehetünk hozzá: egészen kis lyuk mérettől a nagyig. Így lehetőségünk van más-más őrlésű kávé lefőzésére is.
Az ajánlott, „közvetlenül a biztonsági szelep alatt” töltési szint. Ez a maximális hozamot eredményezi bármely adott végső hőmérsékleten. Több víz hozzáadása az alsó rekeszhez nem teszi lehetővé több kávé kivonását ugyanazon a hőmérsékleten. Valójában ha több vizet adunk hozzá, ez a víz csökkenti annak a levegőnek a térfogatát, amelynek tágulása a vizet felfelé kényszeríti a tölcsérben.
Létezik speciális változat?
Találkozhatunk olyan kotyogós kávéfőzővel, melynél a gyártó szakított a hagyományokkal és elkészítette az elektromos változatát ennek a fajta berendezésnek.
Ez azt jelenti, hogy készülékünket függetleníthetjük a főzőlapunk típusától, egyben a tűzhelytől is, mivel elektromosan használható, így bárhol elkészíthetjük vele kedvenc kávénkat.
Ezek a készülékek hasonlóak a vízforralókhoz, mivel az aljába beépített elektromos berendezés gondoskodik a víz felforralásáról.
Milyen adatokat vegyél figyelembe kotyogós kávéfőző vásárlásánál?
A kotyogós kávéfőző egy-két adata (tájékoztató jelleggel):
- Ár skála: 1.500 – 25.000 Ft
- Kapacitás: 150 – 810 ml (ezt az adatot nem minden esetben adják meg)
- Csészék száma: 2 – 18
- Anyaga: alumínium, alumínium ötvözet vagy rozsdamentes acél
Az alumínium megszokott, hagyományos anyag, viszont ha nem vigyázunk könnyen oxidálódhat, amit elég nehéz letakarítani róla. Éppen ezért ezekből az anyagokból készült eszközök olcsóbbak.
Rozsdamentes acél már drágább, viszont strapabíróbb, így egy jobb anyaggal találkozhatunk az ilyen készülékek esetén.
Kinek ajánlom?
Egyszerű kis eszközök, a lehető legkevesebb hibalehetőséggel. Egyedül a gumi tömítés szokott idővel elöregedni, aminek a pótlásáról gondoskodnunk kell. Ilyen tömítést már a gazdaboltban is tudunk venni.
Sokan a tartóssága és egyszerűsége miatt nagyon szeretik.
Nagy előnye van a túrázóknál, akik akár gázégőn is tudnak vele kávét főzni, így ha a hegyekben, a sátrad előtt is szeretnél kávézni, akkor mindenképpen ezt a típust válaszd.
Összegezve
Összességében egy jó kávéfőző eszköz. Egyszerű használata és olcsósága miatt sokak kedvence. Viszont, ha kicsit extrább kávézási élményt szeretnénk magunknak biztosítani, akkor más kávéfőző után kell néznünk.
Forrás: