Olajsütő: érdemes megvenni?

Az olajsütő nem tartozik az általánosan használt konyhai kis eszközök közé, ám sokan a benne készült sült ételek otthoni elkészítése miatt belevágnak a vásárlásba. De mit érdemes tudni erről a készülékről?

Mi az olajsütő?

Az olajsütők, más néven fritőzök (angolul: deep fryer) rekeszbe töltött, felforrósított olajban sütik meg az ételt. Az étolaj általában 175 – 190 oC közötti hőmérsékletenű.

Leginkább a nagyüzemi konyhákban, éttermekben és gyorséttermekben elterjedt a fritőz használata. Azonban ma már kisebb formában otthoni használatra gyártott eszközökkel is találkozhatunk. Most ebben a cikkben ezekről lesz szó.

Az olajsütő általában egy nagyobb dobozhoz hasonlóan néz ki, melyet kinyitva találunk benne egy tartályt és egy belehelyezett kosarat. Ezt a tartályt kell feltölteni olajjal, amibe majd a kosárba helyezett ételt merítjük bele, ha az olaj megfelelő hőmérsékletre forrósodott fel, és így megsütjük.

Milyen hatással van egészségünkre?

Fritőzzel úgy tudunk csak sütni, hogy az ételt belemerítjük az olajba. Az olajban sült ételek nagy mennyiségben tartalmazhatnak telített és transzzsírokat, melyekről ismert, hogy növelik a vér koleszterin szintjét, ami által károsítják az artériák falát. Az erek sérült területein plakkok képződhetnek, amik szűkítik az érfalat, ez pedig megnehezíti a vér pumpálását.

Ha az olajat többször újrafelhasználják a sütés során, ami így gyorsabban lebomlik, éppen ezért az étel még több olajat is magába szívhat, ami még inkább negatív hatással lesz szívünk egészségére.

Mindezek a kockázatok ellenére, ha mégsem szeretnél teljes mértékben búcsút inteni az olajban sült ételektől, akkor néhány jó tanács megfogadásával korlátozhatod az egészségügyi kockázatokat:

  • Élelmiszerek telítetlen zsírokban, például olívaolajban való sütése. Bár ezzel kapcsolatban rengeteg ellentmondást találunk, ha egy kicsit körbenézünk az interneten. Ha még többet szeretnél megtudni az olajokról akkor ide kattintva olvashatsz róluk.
  • Nem használod fel újra sütésre ugyanazt az olajat.
  • Sütési idő rövidítése, úgy, hogy minél magasabb hőmérsékleten (ez által több előmelegítési időre lesz szükséged) készíted az ételt.
  • Már megsült ételek lecsepegtetése papírtörlőn.
  • Minél ritkább fogyasztása az ilyen módon sütött ételeknek.

Milyen alternatívája vannak a fritőznek?

Az olajjal működő fritőzről kimondták, hogy nem egészséges ételek készíthetőek vele, így a gyártóknak más alternatívák után kellett nézniük. Így alakultak ki a forrólevegős sütők.

A forrólevegős megoldás segítségével, magas hőmérsékleten, nagy teljesítményű forró levegőt fújó ventilátor süti meg az ételt.

Mindkét módszerrel gyorsan lehet sütni, de míg az olajos sütők, fritőzök előmelegítést igényelnek, addig a forrólevegős sütővel a bekapcsolás után közvetlenül lehet sütni. A forrólevegős sütőkről részletesen ide kattintva tudsz olvasni.

hirdetés

Forrólevegős fritőz?

Tegyünk egy kis kitérőt, mert érdekes eszközről lesz szó. A kereskedelemben legtöbbször forrólevegős fritőz, vagy forrólevegős sütő (ritkán turbó sütő) néven találhatod. Ennek az alakja kerek, nem pedig szögletes. A lényege a sütési módszernek, hogy minimális olajon (általában egy evőkanálnyi mennyiségről beszélhetünk) képes megsütni egy egész tál hasábburgonyát.

A készüléket felnyitva láthatsz egy serpenyőt, melynek a közepén egy hatalmas forgórész van. Ez a sütés során folyamatosan forgatja a serpenyő tartalmát, így ennek segítségével előzi meg a készülék, hogy az étel letapadjon a serpenyő felületére. Ráadásul hála az állandó forgatásnak egyenletesen sül meg a krumpli, nem szükséges rázogatnunk és kevernünk sem.

Létezik ugyan két kosaras változata is, de ezek általában cserélhetőek egymással, ugyanis egyszerre a kettővel általában nem lehetséges a sütés. Előnye, hogy amíg az egyik kosár a mosogatógépben van, addig a másikkal süthetünk.

A régebbi változatok átlátszó tetővel rendelkeztek, mostanában már a legtöbb készülék nem így néz ki. Bár az idő előre beállítható, azért nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy ellenőrizhető mennyire sült meg ételünk.

A boltok polcain elég kevés típusból válogathatunk, ha ilyenfajta kisgépet tervezünk venni. Ma ezeknek a készülékeknek az ára 50.000 – 150.000 Ft között van, általában 1.350 – 1.550 W teljesítménnyel és 1 – 2 kg tartókapacitással rendelkezik. Ez a fajta készülék egy nagyon jó átmenetet biztosít az olaj-, és a légsütők között.

Mi az a multifőző?

A multifőző (angolul: multifry) az olajsütő és a forrólevegős sütő keveréke (szép szóval élve a szerelemgyereke). Általában ezt is olajsütőként találjuk meg, ritkán a multifunkcionális kukta elnevezéssel is megismerhetjük. A készülék segítségével lehetőségünk van arra, hogy akár olajban, de akár forró levegővel (olaj nélkül) is lehetőségünk legyen a sütésre. Annyi előnye ugyan van, hogy a sütni kívánt ételt nem kell teljes egészében elmerítenünk az olajban, így annyit nyilván nem is tud magába szívni, mint a fritőz kivitelek.

A megfelelő mennyiségű olaj használatát úgy oldották meg, hogy a készülékhez rendelkezésünkre bocsátott a gyártó egy olaj mérőpoharat. Ennek többféle szintezése létezik, általában 1 – 5-ig terjedő skálán. A használati utasításban pedig élelmiszerre pontosan le van bontva, hogy milyen beállítások (teljesítmény, idő, mennyiség, de olyan információ is, hogy friss vagy fagyasztott ételről van szó) és olajmennyiség szükséges a megfelelő sütéshez.

A multifőző rengeteg programmal rendelkezhet, melyek segítségével ételek széles skálájának megsütésére nyújt kiváló lehetőséget. Ilyen lehet például a rizottó, különböző rakott ételek, pizzák, chips-ek, krumpli, krokett, grill ételek, húsok, halak, zöldségek és tenger gyümölcsei forrólevegős sütése, levesek, gyümölcsitalok, szószok, főtt ételek, húsgolyók, de akár még muffin, vagy torta is készíthető vele.

Bár a boltokban ebből a fajta készülékből is kevesebb modell áll rendelkezésünkre. Általában az ára 40.000 – 130.000 Ft között mozog, melyhez 1.400 – 1.600 W közötti teljesítmény társul. Tartókapacitása ezeknek a multifőzőknek 1 – 2 kg körül van.

Ipari változat

Az ipari változatok jóval több műszaki megoldással rendelkeznek, mint az otthon használatosak. Az olaj felforrósítására használhatnak akár elektromos, akár gáz alapú technikákat.

Érdekességként megemlítem, hogy az ipari fritőzben létezik egy úgynevezett „hideg zóna” a serpenyő alján. Ide süllyednek le az élelmiszerrészek, például a panírozás, tészta vagy letört ételdarabok. Az alacsonyabb hőmérséklet pedig azt akadályozza meg, hogy ezek a kis darabok megégjenek, ez által pedig beszennyezzék az olajat. Ennek az a további előnye, hogy nem ég rá a tartályra sem, így könnyebb a tisztítása is. Néhány drágább otthon is használatos készülékbe is bele van már építve.

Milyen tulajdonságokkal rendelkezik?

Ha a vásárlás mellett döntesz, akkor ezekkel az adatokkal találkozhatsz:

  • Ár skála: 10.000 – 200.000 Ft
  • Teljesítmény: 840 – 3.000 W
  • Olaj kapacitás: 1,2 – 5 l
  • Tartókapacitás: 1 – 2 kg
  • Hőmérséklet: 150 – 210 oC

Mivel elég nagy teljesítményen működik ezeknek a készülékeknek a többsége (főleg a drágább kategóriában), így mielőtt beszereznél egyet érdemes az áramhálózatot átvizsgáltatni a balesetek elkerülése érdekében.

Ma már szinte mindegyik készülék tapadásmentes edénybevonattal rendelkezik a könnyebb tisztítás érdekében. De egyes gépeknél a gyártó kiemeli azt is, hogy mosogatógépben moshatóak az olyan alkatrészek, amelyekben nincsen elektronika.

Vezérlőpanelje lehet mechanikus, vagy digitális. Néhány esetben előfordul, hogy a gyártó bizonyos ételekhez ajánl sütési fokozatot, ugyanakkor a termosztát skáláján pont ezek az értékek hiányoznak.

Biztonságosak?

Ma már a legolcsóbb eszközök is rendelkeznek hőmérséklet szabályozással. Ezzel együtt jár egy olyan biztonsági beállítás, mely automatikusan kikapcsolja fritőzünket, ha a hőmérséklet túl magas lenne.

A forró olaj, illetve a felforrósodott alkatrészek okozhatnak még égési sérülést, ha nem vagyunk óvatosak és nem tartjuk be a használati utasításban leírtakat.

Mik a speciális tulajdonságok?

Van néhány olyan tulajdonság, mellyel nem feltétlenül rendelkezik minden olajsütő, azonban ha szükséged van rá, akkor mindenképpen meg kell nézni, hogy a választott típus fel van-e szerelve ezzel a funkcióval. Nézzük mik is lehetnek ezek:

  • Átlátszó fedél: egyes modellek teteje átlátszó, így a teteje felemelése nélkül is van lehetőséged megnézni, hogyan is áll az ebéd sütése. Néha figyelőablakként utal rá a gyártó.
  • Olajleeresztő szelep: segítségével a sütés után az olaj kiürítéséhez nem kell az egész készüléket megmozgatni, vagy a tartály kivételével foglalkozni, hanem egy kis csapon keresztül le tudjuk ereszteni.
  • Cserélhető szagszűrő: ez nem engedi, hogy az olajsütés szaga teljes egészében elterjedjen a lakásban, hanem közvetlenül a fedőbe van beépítve, így a sütés során nem jut ki kellemetlen illat.
  • Kivehető tartály: ma már azért ez elég gyakori, így az olajtartályt nemcsak könnyen üríteni tudjuk, hanem tisztítani is.
  • Jelzőfény: az olcsóbb kategóriás készülékeknél van, ezzel jelzi a fritőzünk, hogy mikor elég forró a sütéshez az olaj.
  • Hideg fogantyúk: drágább készülékeknél helyezi úgy a gyártó a fogantyúkat, kiemelő karokat, hogy azok a sütés során ne forrósodjanak át, és az elkészült étel kivétele során ne égesse meg kezünket.
  • Lehajtható nyél: akár a tárolás, akár a sütés során nem árt, ha a kosár kivételére szolgáló nyél lehajtható, mivel így kisebb helyre van szüksége a készüléknek, ráadásul a konyhában sem akadunk bele a használat során.
  • Hideg zóna: ma már ez a funkció megtalálható egyes otthoni készülékben is. Általában „cool zone” technológiaként utalnak rá a gyártók.
  • Időzítő: be lehet állítani, hogy mennyi idő után jelezzen, vagy kapcsoljon ki a gép.
  • Fondü készlettel: létezik néhány eszköz, mely ezzel a funkcióval van bővítve.

Létezik egy speciális változata, amit leginkább plusz funkcióként érdemes említeni, ez pedig az, hogy maga az olajos tartály kialakítása ferde. Ez azt jelenti, hogy a kosarat ferdén van lehetőségünk benne elhelyezni, így az egyik oldala teljes egészében kiemelkedik a tartályból, míg a másik fele belemerül. A fritőz a működés során ezt a kosarat forgatja, hogy egységesen sülhessen a benne elhelyezett étel, ám mégsem érintkezik folyamatosan az olajjal.

Hogyan válassz?

Ahhoz, hogy a számodra legjobban megfelelő olajsütőt ki tudd választani nem árt, ha az előbbieken túl ezeket a szempontokat is figyelembe veszed a vásárlás során:

Mit szeretnél benne készíteni?

A legelső pont, amit muszáj végiggondolni, mivel ettől függ, hogy milyen fajta gépet érdemes beszerezned. Ha csak néhány alkalomra vennéd elő, akkor elegendő egy olcsóbb alapmodell is, viszont, ha már valami komolyabbat és gyakrabban szeretnél készíteni, akkor érdemes lehet beruházni egy drágább és több funkcióval rendelkező eszközbe. A klasszikus olajsütőnél egy fokkal egészségesebb változat lehet a speciális kialakítás, vagy pedig a forrólevegős fritőz. Ha több funkciót is szánsz a konyhai kisgépnek, akkor érdemes lehet elgondolkodni egy multifőző készüléken.

Kialakítása

A cikkben a fritőz mellett olvashattál még a forrólevegős fritőzről, meg a multifőzőről. Sajnos egyik sem a legkisebb konyhai segítő, így mind a sütés során, mind pedig a tárolásnál jelentős helyre tartanak igényt. Az olajsütő általában 29 – 42,5 cm széles, 26 – 34 cm magas, 24 – 43 cm mély. A dupla tartályos készülékek, akár 56 cm szélesek is lehetnek.

Kapacitása

Fontos tudni az olajsütőkről, hogy ha a gyártó megad egy olajkapacitást, akkor azt minden egyes alkalommal szintig fel kell tölteni. Ehhez nemcsak ennyi olajat kell mindig vásárolni, de gondoskodni kell a gépből való kiöntéséről, valamint ennek az olajmennyiségnek a megfelelő hulladékkezeléséről. Nem lehet csak úgy leönteni a lefolyóba, hanem az arra kijelölt helyeken (például boltok, áruházláncok, benzinkutak) az olajgyűjtőibe kell eljuttatni.

Egyes külföldi források a 4,5 liternél nagyobb kapacitású sütők beszerzését nem javasolja. Ugyanis nemcsak a konyhapulton és a tárolásnál foglalnak el nagyobb helyet, hanem az olaj felmelegedése is tovább tart. Érdemes inkább többször, de kisebb adagokban sütni.

Tisztíthatósága

Ez is azok közé a gépek közé tartozik, ahol nehéz lehet a tisztítás a sok apró és egyes esetben kivehetetlen alkatrészek miatt. Éppen ezért szükségünk van némi könnyítésre a gyártó részéről, ezt pedig az szokta jelenteni, hogy a gyorsan koszolódó alkatrészek nemcsak kivehetőek, hanem akár mosogatógépben el is moshatóak.

Tárolása

Ezeket az olajsütőket jelentősen és általában nem tudjuk szétszedni, hogy kisebb helyre legyen szükség a tároláshoz, így a legjobb mércét maga a termék mérete jelenti. Egyes drágább készülékek már rendelkezhetnek automatikus kábelfeltekerő rendszerrel, vagy olyan kialakítással, ahova mi magunk is fel tudjuk tekerni a kábelt.

Speciális funkciók

Az olajsütőknek a feladata, hogy rövid idő alatt megsüssék az ételeinket. Ha szükséged van a speciális beállításokra, akkor érdemes figyelned rájuk a leírásban. Viszont ha túl sok programmal vannak felszerelve, akkor előfordulhat olyan eset, hogy szeretnél változtatni a sütési időn, vagy hőmérsékleten. Néha pedig nehéz felülbírálni ezeket a beállításokat egy előre programozott olajsütőnél.

Mi a véleménye a vásárlóknak?

Az olcsóbb termékek negatívumaként emlegetik, (mint ahogy sok más cikkben is szó volt már róla) a gyenge anyagminőséget. Itt nem a fém rész kifogásolják, hanem az apró műanyag részeket, mint a csatlakozások, borítások.

Ráadásul az olcsóbb darabok általában nem is rendelkeznek olyan hatalmas kapacitással sem, a legolcsóbb modellekben csupán egy „ceruzatartónyi” krumplit lehet sütni. Ilyenkor rosszabb esetben előfordulhat még, hogy nem zár rendesen a fedél és kigőzöl.

Néhány olcsó darabnál nincs visszajelző fény, így csak tippelhetünk, hogy mikor éri el a sütéshez szükséges hőmérsékletet az olaj.

Néhány olajsütőnél hiányolják a leeresztő csapot. Ez időnként az 1,5 literes kapacitásnál is gondot okozhat. Ráadásul néha még a tartály sem kivehető a gépből, hanem az egész gépet kell mozgatni a tartály ürítéséhez.

Kábel hosszával, illetve egyes esetekben pont a rövidségével is gond lehet. Általában az ilyen és hasonló konyhai kisgépeknek 1 – 1,5 m hosszú zsinóruk van. Viszont a nagy teljesítmény miatt a hosszabbító használata nem javasolt.

Néhány modell rendelkezik ugyan betekintőnyílással, azonban akad panasz arra, hogy a párától semmit sem lehet látni, így ez a részlet teljesen felesleges.

Nagyon szokták szeretni, hogy jól és pillanatok alatt lehet vele sütni, akár 2 kg krumplit is. 2-3 főnek általában bőven elég a legtöbb háztartási eszköz kapacitása.

A jól záródó tetőknek hála a lakásban sem terjeng olajszag, ellentétben a serpenyőben való sütéssel. Sokan szeretik még a könnyű tisztíthatóságot, ezt elsősorban a kivehető tartályos olajsütőknél szokták írni, aminek az alkatrészeit mosogatógépben is lehet mosni.

Összegezve

Egy érdekes kis konyhai segítővel ismerkedhettünk meg. Bár ez a kis készülék már régebb óta van a boltok polcain, de mióta az egészségre káros voltára rámutattak, így egyre kevesebb olajsütőt gyártanak, helyüket lassan átveszik majd a forrólevegős, azaz airfry sütők.

hirdetés

Forrás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × egy =