Split klíma: megéri beszerelni?
Ma már rengeteg fajta légkondicionáló (klíma) berendezéssel találkozhatunk a boltokban. Egy átfogó cikket a klímákról itt olvashatsz, most viszont a split klíma a főszereplő!
Mi a légkondicionáló berendezés?
A légkondicionáló (vagy klíma) olyan berendezés, mely zárt térben a külső környezet hőmérsékleténél alacsonyabbat tud létrehozni. Tehát hőt távolít el a zárt térből, hogy komfortosabb belső környezetet tudjon kialakítani, és számos esetben a belső levegő páratartalmát is szabályozza.
A jelenleg használt légkondicionáló berendezések többsége osztott (split). Ez azt jelenti, hogy maga az eszköz két részből áll: egy beltéri egységből (léghűtő, elpárologtató), amit az épületen belül helyeznek el és egy kültéri egységből (kondenzátor, kompresszor), amit az épület külső falára szerelnek fel. Ez a két egység csövekkel van összekötve, melyek segítségével hűtőközeg és levegő kering.

Kültéri egység

Beltéri egység
Ezeket ne keverd össze azokkal a mini hősugárzókkal, melyeket ugyanígy fel lehet szerelni a falra és teljesen úgy néznek ki, mint a beltéri egység. Ezek a berendezések ugyanis a legtöbb esetben szinte csak fűteni tudnak.
Léteznek multisplit klímák, ez azt jelenti, hogy a kültéri egységhez több beltéri egységet lehet csatlakoztatni. Ez akkor lehet jó, ha egy klímával több helyiség hűtését szeretnéd biztosítani.
Milyen tulajdonságai vannak?
Idővel a boltok kínálata változik, egyre modernebb és jobb eszközöket készítenek a gyártók. Így ezek az adatok a teljesség igénye nélkül adnak egy hozzávetőleges tájékoztatást.
- Vételár: 130.000 – 1.300.000 Ft
- Ajánlott fedett terület: 25 – 75 m2
- Általános kapacitás: 2 – 10.6 kWh / 9.000 – 24.000 BTU
- Hűtőkapacitás: 2 – 5 kWh / 9.000 – 24.000 BTU
- Hőkapacitás: 2,5 – 5,8 kWh / 9.000 – 25.000 BTU
- Beltéri egység zajszintje: 22 – 63 dB
- Kültéri egység zajszintje: 57 – 64 dB
- Áramfogyasztás – hűtés: 92 – 122 kWh
- Áramfogyasztás – fűtés: 831 – 995 kWh
A split klímák többségénél szabadon állítható, hogy a ventilátor milyen sebességgel üzemeljen. Ez általában 3 fokozaton történhet. Egyes beállításoknál viszont a ventilátor sebességét az eszköz maga választja ki.
A split klímáknál lehetőséged van a légáramlás beállítására is. Ez azt jelenti, hogy meghatározhatod, hogy a klíma milyen szögben fújja ki a hideg levegőt a szobába. Ha alacsonyan van a lamella (függőlegesen áll), akkor közvetlenül a készülék alá áramlik a levegő, ha pedig magasan van, akkor vízszintesen fújja ki, ami általában a szoba szemközti falánál csapódik le. Érdemes úgy állítani a berendezést, hogy ne közvetlenül az emberekre áramoltassa a hideg levegőt.

A hűtési kapacitás annak a mértéke, hogy milyen sebességgel távozik a hő a belső helyiségből. Fűtési kapacitás, pedig azt jelenti, hogy milyen gyorsan távozik a hideg levegő a belső térből. Ezt a fajta adatot általában átlagként adják meg, mivel így működik egy gép normál körülmények között. Olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a helyiség levegőmennyisége, a levegő hőmérséklete a téren belül és kívül, valamint falon és ablakon levő szigetelést feltételeznek. Ha a berendezést nem szokványos módon, vagy szélsőségesebb körülmények között használnak akkor a kapacitás nem bizonyul pontosnak. Hogyan és mi alapján számolhatunk, azt egy másik cikkben részletesen leírtam.
Az inverteres légkondicionáló egy olyan típusú készülék, amely a kompresszor motorfordulatszámának a beállításával szabályozza a hőmérsékletet. Az inverter használata nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé az energiafogyasztás tekintetében, így energiatakarékosabbak, mint azok az eszközök, amik nem rendelkeznek inverterrel. Ma már szinte csak inverteres klímákkal találkozhatunk.
Légkondicionáló speciális funkciói:
- Időzítő: beállítható, hogy bizonyos időtartam alatt alatt, mikor és milyen hőmérsékleten működjön a split klíma.
- Párátlanító: arra szolgál, hogy a helyiségből a párát eltávolítsa, ilyenkor se a hűtés, se a fűtés nem üzemel.
- Csak ventilátor: ebben az esetben csupán szellőztet a klíma berendezésünk, olyan, mintha ablakot nyitnánk.
- Éjszakai üzemmód: a split klíma 8 óra után automatikusan a ventilátor sebességét alacsonyra állítja, valamint a beltéri egységen a hőmérséklet jelző fényt kikapcsolja. De itt is több beállítási lehetőség közül lehet választani, attól függően, hogy milyen korosztály használja az eszközt.
- Öntisztítás funkció: üzemelés után automatikusan kiszárítja a hőcserélőt, így eltávolítja a párát, mellyel megelőzi a baktériumok megtelepedését.
- Öndiagnosztika: a normálistól eltérő működés, vagy alkatrészhiba esetén a készülék kikapcsol és hibakódot jelenít meg.
- Hűtőközeg szivárgás detektálás: ez magáért beszél, leginkább az öndiagnosztika része. A klíma jelez, ha szivárgást észlel a hűtőközegben.
- Hőmérséklet tartás: ez azt jelenti, hogy ennél a beállításnál, ha nem vagy otthon, akkor általában 8oC-nál lejjebb nem engedi a hőmérsékletet az adott helyiségben.
- Wi-Fi irányítás: ilyenkor távolról is lehet szabályozni a klímát, ha esetleg nem vagy otthon, akkor be tudod állítani, hogy mire hazaérsz hűs lakás fogadjon.
- Csendes mód: a split klíma beltéri ventilátora halk üzemmódban működik, így a beltéri zajszint rendkívül alacsonyra csökken.
- ECO (energiatakarékos) mód: az eszköz automatikusan beállítja a ventilátor és a kompresszor sebességét, hogy a legoptimálisabb fogyasztást érhesse el. Ezzel a beállítással a választott hőmérséklet 24 és 30oC között lehet.
- Gyorshűtés: nagy ventilátorsebességgel működik és a hőmérsékletet automatikusan 18oC körülre állítja be (fűtésnél 32oC-ra).
- Vészhelyzeti működtetés: ha nincs meg a távirányító, a beltéri egység bekapcsoló gombját megnyomva tudod bekapcsolni a split klímát.
- Jégtelenítés, leolvasztás: alább részletesebben olvashatod.
Mi a teendő vásárlás után?
Mielőtt bármit is csinálnál mindenképpen olvasd el a split klíma használati utasítását!
Ha megvetted a készüléket, utána mindenképpen szakember segítségét kell kérned az üzembe helyezéshez. Általában ezt a boltok többsége úgy oldja meg, hogy vásárlás után automatikusan szól a szerződött (és általában helyi) szakembernek, aki rövid időn belül felveszi veled a kapcsolatot és időpontot egyeztet a beszerelésről. De van lehetőséged saját magad is utánajárni, vagy meghatározni, hogy melyik klímaszerelővel szeretnél együttműködni.

Ha hazavitted, vagy házhoz szállították a légkondicionálódat, akkor a csomag általában egy beltéri és egy kültéri egységet tartalmaz, valamint a távirányítót. A szakember fogja majd hozni a csövet, amit a két részt összeköti. Értelemszerűen ehhez egy nagyobb lyukat fog majd fúrni valamelyik külső falon. Mivel a munkadíjon felül speciális alapanyagot is tartalmaz ez a szolgáltatás, így a beszerelés költsége elég magas lehet.
Hűtésre:
Hűtés esetén egyszerű dolgunk van, tulajdonképpen elég csak bekapcsolni a készüléket. Viszont van egy védőberendezés, ami kikapcsolhatja a készüléket abban az esetben, ha a külső hőmérséklet 43oC fölött, vagy ha a szobahőmérséklet 21oC alatt van (ettől eltérő hőmérsékleti adatokat is megadhat a gyártó).
Fűtésre:
Fűtésnél mindenképpen figyelj oda, hogy a gyártó milyen működési tartományt határoz meg. Ez változó, de a klíma hosszú élettartamához mindenképpen hozzájáruló adat. Általában -7oC-tól, akár -25oC-ig.
Ez azt jelenti, hogy fűtésre a légkondicionálót nem használhatod, ha a külső (azaz a kinti) hőmérséklet ez alatt van!
A védőberendezés itt is kikapcsolhatja a split klímát az alábbi hőmérsékleteken: külső 24oC fölött vagy -7oC (fentebb a modernebb készülékek már többet bírnak) alatt van, szobai pedig 27oC fölött van. Ezek a hőmérsékletadatok márkánként és típusonként eltérhetnek egymástól.
Ha a készüléket fűtésre használod, akkor már kicsit bonyolultabb a helyzet. Létezik egy úgynevezett előfűtés, mely a készüléket melegíti üzemi hőmérsékletűre. Ez a berendezés a hideg levegő szobába történő kiáramlásának megelőzése érdekében 2-5 percet vesz igénybe. Ilyenkor a beltéri ventilátor nem működik.
Fűtés üzemmódban a készülék a nagyobb hatékonyság, valamint az élettartam növelése érdekében automatikus jégtelenítést végez. Ez az eljárás rendszerint 6-10 percet vesz igénybe, ilyenkor a ventilátor működése áll.
Karbantartás
Ha a split klímádnak hosszabb élettartamot szánsz, akkor mindenképpen szakemberrel végeztesd el a karbantartást. Ugyanis nekik megvannak a speciális szerszámaik és szaktudások a feladat megfelelő elvégzésére.
Egyes esetekben viszont érdemes a légszűrőt megtisztítanod. Ezt magad is el tudod végezni a használati útmutató karbantartási részét követve. Viszont ez nem helyettesíti a teljes karbantartást!

Összességében
Egy nagyon jó és hatékony berendezéssel találkozhattunk a split klíma megismerése során. Választáshoz azonban érdemes ezt a bejegyzést is elolvasnod, amit ide kattintva érhetsz el.
Forrás:
- hu.wikipedia.org/wiki/Légkondicionáló
- https://en.wikipedia.org/wiki/Air_conditioning
- https://simple.wikipedia.org/wiki/Air_conditioner
- https://www.aboutmechanics.com/what-is-cooling-capacity.htm
- https://www.tcl.com/global/en/blog/what-is-the-difference-between-inverter-and-non-inverter-ac
- Termékleírások és használati utasítások
- Képek forrása: pexels.com